Kút vagy fúrólyuk építésénél az első kérdés, hogy hogyan találunk vizet a helyszínen. Számos technikát alkalmaznak, a népi módszerektől kezdve a legújabb tudományos és technológiai fejlesztésekig. A vízforrás helyének hibái vízhiányhoz vagy vízhiányhoz vezetnek, ami többletköltségeket okoz.

A víztartó rétegek elhelyezkedése

A talajba behatoló esővíz, az esővíz és a vízfolyásokból származó víz víztartó rétegeket vagy talajvízhorizontokat képez. A víztartó rétegek vízáteresztő és porózus kőzetekben találhatók, amelyek képesek vizet beengedni és tárolni, leggyakrabban homok vagy mészkő.

A vízadó rétegek felett és alatt vízzáró agyagrétegek, ritkábban kőzetek határolják a víztartó réteget. Ahol a víztartó rétegek kanyarognak, nagy víztározókkal teli üregek – lencsék – alakulnak ki. Az első vízadó réteg felülről egy levegőztető zónába van zárva, amely elválasztja a földfelszíntől.

A földfelszíntől legfeljebb 5 m-re a levegőztetési zónában található vizet "talajvízszintnek" nevezzük. A felső mederben a vízkészletek alacsonyak, csak a légköri nedvesség pótolja őket, és a víz minősége alacsony.

A vízkészletek a vízellátás szempontjából érdekesebbek, mint a forrásvizek. A víz tárolása és minősége itt lényegesen magasabb. Egy adott terület alatt két vagy három különböző mélységű víztartó réteg található.

A víztartó rétegek jellemzői:

• Az első (az alapvíz) a legkönnyebben hozzáférhető; a víz mezőgazdasági vagy öntözési célokra használható
• A második alkalmas ivóvízre
• Harmadik (artézi) – általában 30 m-nél mélyebben fekszik a mészkő rétegekben, a víz a legmagasabb minőségű a tisztaság, az összetétel és az íz szempontjából

Spekulálni a konkrét mélysége előfordulása a víztartó rétegek értelmetlen, mert az érték ezt a paramétert befolyásolja a topográfia, összetétele és vastagsága a rétegek a földalatti kőzetek. Egy szakadékban vagy völgyben sokkal könnyebb elérni a vizet, mint egy magaslaton.

Az egyes területek víztartó rétegeinek elhelyezkedésére vonatkozó információkat a geológiai nyilvántartások tartalmazzák, amelyek ingyenesen elérhetők a helyi geológiai információs adatbázisokból.

A víztartó rétegek felkutatására számos hatékony módszer létezik a legmélyebb pont meghatározására.

Vízkeresés népi módszerekkel

Mivel az emberek már az ókor óta kutakat termelnek, a népi ásatási módszerek a modern idők előttiek, és széleskörűen használják a technológiai eszközöket. Ma ez egy praktikus tipp, hogyan lehet megtalálni a vizet a helyszínen a saját kezével anélkül, hogy túl sok pénzt költene a drága felszereléssel rendelkező szakemberek szolgáltatásaira.

A nagyvárosi módszerek elfogadható pontossággal alkalmazhatók, ha a vizet kis mélységből nyerik, azaz ha kutakat ásnak vagy sekély kutakat fúrnak.

Figyeljen a növényekre

Ez a módszer alkalmas műveletlen vagy benőtt területek esetében. A víztartó réteg közelségét a vízkedvelő növények gyors növekedése jelzi. Az ilyen helyeken a növényzet buja zöld színű.A nedvesebb területre példa az anyós- és vérfű, a sóska, a madárcseresznye.

A csalánbokrok a közelben lévő vízre utalnak. Nedves helyeken jól nő a mézvirág, a bokor, a nád, a nádas, a zsurló, a lófű.

Hasonlóképpen a fűzfákat és az égerfákat régóta a víz közelségének megbízható jelzőjeként tartják számon. A fa koronájának ferde oldaláról keressük a vizet. A víztározó felett növő nyírfa törzse göcsörtös, görbe, jellegzetes "boszorkányos bokrokkal".

Ha a telken fenyők, bükkfák és akácfák vannak, akkor biztos lehet benne, hogy a víz nagyon mélyen van. A kerti fák közül az almafák, a szilvafák és a cseresznyefák nem szeretik a vizet. A termő palánták nagyon nedves talajban elszáradnak.

Nincs értelme felsorolni az összes növényt – az általános elv fontos. Először is meg kell találni, hogy milyen füvek, bokrok vagy fák nőnek a telken tömegesen, majd a szakirodalomban információt találni az adott növény és a víz mélysége közötti összefüggésről.

Keret használata

A módszert biolokációnak is nevezik.A keret egy L-alakú huzal- vagy elektródadarab, amelyről eltávolították a burkolatot.

A keret egy 30-40 cm hosszú drótból készül. A huzal vége derékszögben meg van hajlítva. Az ívelt vég hossza nagyjából a tenyér hosszának felel meg.A hajlított darab rövid végét egy bodzafából készült üreges csőbe illesztik, hogy a keret szabadon foroghasson, és a csövet a kézben tartják. Nem szükséges sznorkelt használni, egyszerűen csak könnyedén az öklödbe foghatod a keret szárát. A kezeknek száraznak kell lenniük, vagy pamutkesztyűt kell viselniük.

Ha a keret oldalra kezd fordulni, amikor átmegy a telkeken, folytassa a sétát ugyanabban az irányban. Amikor eléri a vízforrás feletti pontot, a keret elkezd forogni.

A módszer egy másik változata szerint mindkét kézbe fogunk egy-egy keretet, és a könyököt a kéz oldalához szorítjuk. A hosszú végeket egymással párhuzamosan tartjuk, és elkezdünk futni a telken. Ahogy közelebb kerül a víztartó réteghez, a végek kezdenek összefolyni, és közvetlenül a földalatti forrás felett haladnak át. A cselekmény irányításához különböző irányokba kell menni.

A szőlő segítségével történő keresés

A módszer lényege a biolokációra hasonlít. A fűz-, mogyoró- vagy gyöngyvirágbokrokról Y alakú vágást vágnak le, és gondosan megszárítják. A felmérési területen járva az ágat a csúzli mindkét végénél fogjuk meg, a csuklótengely felfelé mutatva. A csúzli végeit lazán, szorítás nélkül tartják. Azon a ponton, ahol a víz közel van, a törzs leereszkedik.

Hogyan lehet megtalálni a vizet a telken egy kerettel vagy szőlővel, jól ismert a hivatásos szőlőművelők számára. Titkaik az intuíciójukban és a minimális környezeti változásokra való érzékenységükben rejlenek. A tudósok megbízhatatlannak tartják a biolokáció és a rágcsálóhalászat eredményeit, és kritizálják ezeket a módszereket. Mindazonáltal mindkét módszernek számos támogatója van.

Az agyagedényes módszer

Egyszerű és hatékony gyakorlati módszer, amely a kondenzáció ellenőrzésén alapul. Szárítsa meg jól az agyagedényt (nem lakkozott), és este tegye fejjel lefelé a várható vízkivétel helyére. az eljárást száraz időben, az előző néhány napban nem esett eső esetén végzik el.

A kora reggeli órákban a konténereket átfordítják és ellenőrzik.Ha a vízzel kapcsolatos feltételezései helyesek, akkor a cserép belső falán bőséges vízcseppeket talál.

Hasonló hatást érhetünk el, ha az edényt üvegedényre cseréljük. A kísérlet eredményei segítenek meghatározni a legnedvesebb helyet, ha edényeket vagy befőttesüvegeket helyezünk el a terület körül, majd összehasonlítjuk a kondenzáció mennyiségét az egyes edényekben.

Só és tégla

A módszer a higroszkópos anyagok tömegváltozásának mérésén alapul.Ez lényegében az agyagedényes módszer továbbfejlesztése, ahol a kondenzáció mértékének durva vizuális értékelése helyett a kondenzált víz pontos súlyát állapítják meg. A módszert abban az esetben kell alkalmazni, ha a megelőző hosszú csapadékmentes időszakot megelőzően nem volt csapadék.

A nedvességtartalom mérésére nedvességelnyelő anyagokat használnak, leggyakrabban konyhasót vagy törött téglát, mivel ezek könnyen hozzáférhetőek.Szilikagél vagy mész is használható.

A sót vagy a tégladarabokat jól meg kell szárítani, és egyenlő mennyiségben egy cseréptálba kell önteni. A tartályokat lemérik, lefedik egy vászonruhával vagy más természetes anyaggal, és egy napra elássák az egész területen, körülbelül fél méter mélyre. A félreértések elkerülése érdekében jelölje meg az egyes tartályok helyét.

A szilánkok eltávolítása után mérjük meg újra a szilánkokat, és számítsuk ki a különbséget. A legnagyobb súlygyarapodással rendelkező edény jelzi a parcella legnedvesebb pontját.

Az edény kitöltése helyett szilárd téglákat is lehet használni, és az eljárás többi része ugyanígy történik.

Köd

A ködmegfigyelés jó eredményeket ad a kút helyének keresésekor. Késő este vagy kora reggel a talajról elpárolgó nedvesség kondenzációja ködöt eredményez. A túlzott nedvességtartalmú területek egyértelműen felismerhetők a köd intenzitásáról.

A párolgó köd nem tévesztendő össze a hűtőköddel, amelyet a levegőben lévő nedvesség lecsapódása okoz. A köd mozgékony, kavarog vagy lebeg a talajfelszínen, és csak néhány méterrel emelkedik a talaj fölé.

Állati segítők

Egy terület nedvességtartalmát az állatok vagy rovarok viselkedése alapján lehet megítélni. Ha a szúnyogok este ugyanott jelennek meg egy oszlopban, az azt jelenti, hogy a víz közel kerül a talajhoz. A vörös hangyák hangyabolyokat építenek a víztől távol. A talaj szárazságát a talajban lévő egérlyukak jelzik.

Úgy tartják, hogy a macskák szeretnek a földalatti források felett feküdni, a kutyák ennek ellenkezőjét teszik. A házi baromfi gyakran fészek helyett a földre rakja tojásait; a tyúkok száraz helyen, a libák és kacsák pedig nedves helyen.

Megpróbálnak vízért fúrni

Napjainkban a hagyományos módszerek fokozatosan átadják helyüket a technológiai fejlődésnek. A mechanikai segédeszközökkel végzett vízkutatás kevésbé bonyolult, anyagi ráfordítást igényel, de megbízhatóbb és pontosabb eredményeket ad.

A legegyszerűbb és legkevésbé költséges módja a víz jelenlétének ellenőrzésére a feltáró fúrás.Több helyen fúrnak próbafúrásokat. A víz mindenhol van; a próbafúrások célja, hogy megtaláljuk a legkevésbé mély helyeket.

A próbafúrás segít elkerülni a pénzügyi többletkiadásokat, mivel a kutatófúrások olcsóbbak, mint a termelőfúrások. Ez a kis furatátmérőnek és a kisebb teljesítményű berendezések használatának köszönhető. Ha nincs elegendő bizonyosság a víz rendelkezésre állásáról, akkor gazdaságilag nem kifizetődő egy megfelelő próbafúrás építése.

A próbafúrásokat 10 m mélységig fúrják hagyományos kerti fúrógéppel. A fúrót időnként kihúzzák a lyukból, és ellenőrzik, hogy nincs-e nedvesség a talajban. Nagyobb mélységben a csigákat és a fúrófejet használják.

A tesztelés pontossága befolyásolja a fúró szakértelmét, ezért jobb, ha szakképzett munkást hívunk meg a fúrás elvégzésére. A víztartó rétegből származó vízmintát elküldik a káros szennyeződések elemzésére.

A próbafúrás hátránya, hogy szinte lehetetlen megbecsülni a földalatti forrás paramétereit. Egy tektonikus törés vagy víztartó réteg peremén elhelyezkedő kút töltési kapacitása vagy áramlási sebessége rendkívül alacsony lehet.

A földalatti forrásban lévő víz mennyiségének meghatározása

Egy földalatti forrás vízmennyiségét vagy egy víztartó réteg vastagságát nem lehet függetlenül meghatározni. A témával szakosodott szervezetek foglalkoznak. Vízkút fúrásakor a vállalkozó a megrendelőnek egy útlevelet ad a hidraulikus szerkezet jellemzőivel, beleértve a víztartó réteg kapacitását is.

Nincs száz százalékos garancia a sikeres keresésre. A népi módszerek ismerete, hogyan lehet megtalálni a vizet a telken, lehetővé teszi a költségek csökkentését a vízellátás forrásának felszerelésekor. Ugyanakkor a terep technikai vizsgálata pontosabb eredményeket hoz. A szakértők szerint a legnagyobb hatékonyságot komplex intézkedésekkel lehet elérni. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy 90%-os valószínűséggel találjunk vizet.