Restaurálás, megőrzés. Felújítás. Rehabilitáció. Átalakítás. Nem mind ugyanazt jelenti. De nézzünk meg néhány hivatalos meghatározást, a Belügyminisztérium szabványai szerint, amelynek égisze alatt a Nemzeti Parkszolgálat, a Műemlékvédelmi Támogatási Osztály és a Historic American Buildings Survey működik:

MEGŐRZÉS
"Egy épület vagy építmény meglévő formájának, épségének és anyagának, valamint egy helyszín meglévő formájának és növénytakarójának fenntartására irányuló intézkedések alkalmazásának aktusa vagy folyamata. Szükség esetén magában foglalhatja a stabilizációs munkálatokat, valamint a történelmi építőanyag folyamatos karbantartását." Szabad fordításban? A feladat a korábbi korszakokból fennmaradt, meglévő darabkák (szövet) megmentése – megőrzése.

RESTAURÁLÁS
"Egy ingatlan és környezete egy adott korszakban megjelenő formájának és részleteinek pontos visszaállítása egy későbbi munka eltávolítása vagy a hiányzó korábbi munka pótlása révén." "Az a cselekedet vagy folyamat, amelynek során pontosan visszaállítják egy ingatlan és környezete egy adott korszakban megjelenő formáját és részleteit." Más szóval, a restaurátor visszaforgatja az idő kerekét, és megpróbálja megismételni azt, ami eredetileg a helyén volt, de később eltávolították vagy megsemmisítették.

REHABILITÁCIÓ
"Az a cselekmény vagy folyamat, amelynek során egy ingatlant javítás vagy átalakítás révén olyan használati állapotba hoznak vissza, amely lehetővé teszi a hatékony kortárs használatot, miközben megőrzi az ingatlan azon részeit vagy jellemzőit, amelyek jelentősek a történelmi, építészeti és kulturális értékei szempontjából." Fordítás, kérem?

A rehaber úgy újít fel egy helyet, ahogyan ő akarja, anélkül, hogy nagy erőfeszítéseket tenne annak érdekében, hogy az elemeket pontosan úgy őrizze meg vagy állítsa vissza, ahogyan azok voltak. A rehabilitációt többé-kevésbé felcserélhetően használják az átalakítással és a felújítással.

A történelmi házak kurátorai ritkán rehabilitálnak – előfordulhat, hogy egy régi függőséget vagy pincehelyiséget korszerű használatra alakítanak át, de inkább azzal foglalkoznak, hogy megőrizzék, ami megmaradt, és bizonyos esetekben helyreállítsák, ami nem. Az élő történelem múzeumai hagyományosan a múlt egyetlen pontját határozzák meg, amely a céldátum lesz, majd a területen lévő épületeket ennek a történelmi pillanatnak megfelelően állítják helyre (ami gyakran a későbbi munkálatok eltávolítását jelenti, amelyek anakronisztikusnak tűnnek, nem szinkronban a megállapított pillanattal, amikor a naptár állítólag megállt). Az amatőrök és a szakemberek körében azonban egyre inkább az a tendencia figyelhető meg, hogy megmentik a régi jó munkákat, függetlenül attól, hogy milyen korból származnak.

Ön, mint lakástulajdonos, hogyan ülteti át ezeket a különböző megközelítéseket a gyakorlatba? Azt javaslom, hogy kezdje azzal, hogy meghatározza, mit nem fog megváltoztatni. A következőknek valószínűleg szerepelniük kell a megőrzési listádon.

AZ ALAPRAJZ
A régebbi házakban a fő lakóterek közötti áramlás általában elég logikus. A főbejárat, a szalon, a konyha és a mellékbejárat közötti kapcsolat jellemzően praktikus és működőképes. Néhány házban a későbbi bővítések megváltoztatták a használati mintákat (gyakran inkább összezavarva, mint tisztázva a dolgokat). Ha lehetséges, legalább a ház eredeti részében őrizze meg az alaprajzot.

Egyes esetekben ez akár a korábbi átalakítók által eltávolított elemek helyreállítását is jelentheti. Csak az elmúlt huszonöt évben láttam, hogy a terek megnyitásának trendje előbb megérkezett, majd eltűnt. A hetvenes évek elején senki sem akart étkezőszobát, ezért az volt a trend, hogy az étkezőszobákat megnyitották a szomszédos ételkészítő helyiségek felé, hogy "vidéki konyhákat" vagy más, többszörösen használható tereket hozzanak létre nyitott alaprajzban. Ma a barátokkal, ételekkel és borral való pihenés, az étkező hátulja magasan a tevékenységek listáján szerepel. Általánosságban úgy tűnik, hogy a tendencia a több célhoz kötött terek (irodák, gyermekjátszóterek, reggelizőszobák) és a kevesebb nyitott, többcélú használatra alkalmas terület felé mutat.

Talán a konyha bővítésén vagy egy földszinti fürdőszoba hozzáadásán gondolkodik. Elsőre egy régebbi alaprajz talán nem tűnik elég rugalmasnak ahhoz, hogy lehetővé tegye az ilyen felújításokat, és egy nagyszabású átrendezés tűnhet szükségesnek. Próbáljon meg újra körülnézni.

Gondoljon a forgalom áramlására és a terek használatára: Meg tudod tartani a fő ütőereket ugyanúgy, de hozzáadhatsz perifériás keringést? A mi házunkban például radikálisan megváltoztattuk a konyhát, de a többi helyiséggel való kapcsolatát megtartottuk. Gyakran a meglévő mellékhelyiségeket is meg lehet nyitni, hiszen sok viktoriánus házban vannak cselédszobák vagy komornyikszobák, és még a szerényebb házakban is egészen a közelmúltig gyakran voltak tároló kamrák.
A fürdőszobák, különösen a félfürdők, meglepően kis helyeken, például átalakított szekrényekben, hátsó folyosókon és lépcsők alatt is elrejtőzhetnek. Ismétlem, kezdjük inkább azzal, hogy mennyire keveset tudunk változtatni az alaprajzon, mint azzal, hogy mennyit. Ezzel pénzt takaríthat meg, valamint tiszteletben tartja az eredeti terv integritását.

FAMUNKA
A második világháború utáni évekig a díszlécek még a szerényebb házakban is fontos designelemek maradtak. Az ablakok és ajtók körüli szegélylécek és burkolatok széles farostlemezből készültek, gyakran alkalmazott díszlécekkel, amelyek árnyékvonalakat és merészebb, háromdimenziós hatást adtak. Különösen a tizenkilencedik század végén a párkányok súlyosak és drámaiak voltak. Mentsen meg mindent, amit csak tud az eredeti famunkákból, beleértve a korai lambériákat, beépített burkolatokat, orsós munkákat és egyéb fadíszítéseket.

Gondoljon az ilyen faelemekre úgy, mint restaurálásra érdemes, de egyben inspirációs forrásként is. Ha a terve új elemeket, például ablakokat, ajtókat vagy szekrényeket tartalmaz, próbálja meg lemásolni a meglévő részleteket. A meglévő minőségi munka felhasználása az új részletek forrásaként segít az új térnek azt az érzést kelteni, hogy az egy az egyben a meglévő házzal.

LÉPCSŐHÁZAK
Ahogy a minőségi kézműves munka költségei az egekbe szöktek, a tipikus lépcsőházak minősége és jellege is zuhant. Ha lépcsője(i) eredeti korlátokkal, korlátokkal és korlátoszlopokkal rendelkezik(nek), állítsa helyre azokat. Csupaszítsa le őket, ha keményfából készültek, vagy annyira be vannak festve, hogy az esztergák, panelek vagy más részletek már nem látszanak. Keressen olyan módot a stabilizálásukra (ha szükséges), amely nem rontja a megjelenésüket.
A rosszul elhasználódott lépcsőfokok általában túl sok nehézség nélkül kicserélhetők, de ügyeljen arra, hogy a részleteket is helyreállítsa, például az oromzat visszatérését (ez az a rész, ahol a lekerekített él a lépcsőfok nyitott vége körül folytatódik). A törött vagy hiányzó korlátok pótlására új korlátokat meglepően olcsón lehet marni, ha körülnéz. A lépcsőházak kulcsfontosságú tervezési elemek egy házban, és megéri a megőrzésükre és helyreállításukra fordított többletköltségeket.

VAKOLT FELÜLETEK
Mentsük meg az eredeti vakolatot, ahol csak lehet. Az új gipszkartonból hiányzik a hagyományos vakolat szilárdsága, tartóssága, hangszigetelése és karaktere. Számos technikát fejlesztettek ki a régi vakolt falak és mennyezetek megőrzésére, beleértve a speciális vakolatmosókat, amelyekkel a meglazult és repedezett vakolat újra rögzíthető és stabilizálható. Ha egy meglévő válaszfal a helyén marad, próbálja megőrizni a vakolatfelületét.

PADLÓK
Egy ház változásainak története gyakran a padlóról olvasható le legkönnyebben. Egy olyan házat, amelynek emeletén széles, kézzel gyalult fenyődeszkák, lent pedig gépi gyalult tölgyfa szalagparketta található, valószínűleg az elmúlt évtizedekben látogattak meg az átalakítók. A szoba közepén a padlón minden látható ok nélkül vonalat alkotó fugasorozat jelezheti egy válaszfal áthelyezését vagy egy kémény eltávolítását. Hacsak a padlója nem egységes és nem felel meg az otthona stílusának és évjáratának, valószínűleg elárulhat valamit a házról.

Amikor padlóburkolatot választasz új munkálatokhoz, legyen szó akár a ház bővítéséről, akár a meglévő helyiség átalakításáról, vedd figyelembe, hogy az új felületek hogyan illeszkednek majd a régebbi padlóburkolatok túléléséhez. Megfontolandó, hogy megpróbáljon olyan megmentett anyagokat találni, amelyek zökkenőmentessé teszik az átmenetet a régiből az újba? Szeretné a régi padlóburkolat nagy részét újra felszínre hozni, hogy illeszkedjen az újhoz? Van-e valami az eredeti fapadlóban, amit visszaadhat anélkül, hogy minden részletét lemásolná – talán egy szegélymintát, a deszka szélességét vagy a fa fajtáját és színét? Vagy egy teljesen más felületet szeretne használni, például szőnyegpadlót az új családi szobában vagy csempét az új konyhában, amely harmonizál a régivel, de nem másolja azt? Nincs egyetlen válasz, de tegye fel magának a kérdést: Illeszkedik-e az új a régihez?

ABLAKOK
A régi, hullámos üvegű házakban az ablakok mintha a múltba nyújtanának betekintést. Kívülről nézve több apró lámpa textúrát ad, ami hozzátesz a korhű ház időtlenségéhez. Belülről kifelé nézve a spaletták tagolják és keretezik a látványt.

Számos ablakkonfiguráció létezik, köztük napellenzős és szárnyas ablakok, amelyek mindkettő megtörik a fal síkját. A napellenzők a tetejükön lévő zsanérokról, a szárnyak pedig az oldalukon lévő zsanérokról nyílnak. Kevésbé gyakoriak a fix ablakok, míg messze a legelterjedtebb a kétszárnyú nyílászáró. Ezek a hagyományos tolóablakok, amelyek a fal síkján belül fel-le mozognak a keretükben.

A kétszárnyú ablakoknak is számos változata létezik. Ezeket nemcsak az összméretük, hanem az üvegtáblák vagy a világítótestek száma is megkülönbözteti. A tizennyolcadik században gyakoriak voltak a tizenkét ablakszárnyú ablakok (az úgynevezett tizenkettő a tizenkettő felett vagy 12/12-esek), valamint a 12/8-as, 9/9-es és 9/6-os ablakok. A tizenkilencedik század első felében a 6/6-os ablakok voltak az általánosak, majd a 2/2-es ablakok kerültek előtérbe.

Négy alapvető ablakkonfiguráció létezik. A kétszárnyú ablakok a legelterjedtebbek, amelyeket nem különösebb sorrendben a toló-, a szárny- és a napellenzős ablakok követnek. Egy tipikus házban a legtöbb ablak ugyanilyen típusú lesz, bár bizonyos alkalmazásokban, például fürdőszobákban, tornácokon vagy más helyiségekben más kialakításúak is előfordulhatnak.

Hullámos, buborékos és egyéb hibás üveg volt minden, ami körülbelül 1880-ig kapható volt, amikor a nagyméretű, optikailag tökéletes, gyárilag gyártott üvegtáblák általánosan elérhetővé váltak. Körülbelül ugyanebben az időben váltak megfizethetővé a színes üvegek. Így született meg az, amit akkoriban "képablaknak" neveztek. A tizenkilencedik század végén a kifejezés a színes üvegtáblákkal ellátott ablakot jelölte. Csak a második világháború után kezdett a "képablak" kifejezés hatalmas, egyablakos ablakokra utalni.

Manapság az ablakokról beszélve általában először az R-tényezőt emlegetik, amely az ablakok szigetelőképességét méri. Az egyrétegű ablakok R-tényezője körülbelül egy; a dupla üvegezésű ablakok R-tényezője nagyjából kettő. A viharablakok és más újítások, mint például a hőszigetelő ablakok üvegrétegei közötti szigetelő légpárnába zárt argongáz, még magasabbra emelhetik az R-tényezőt.

Ha az Ön otthona egy évszázados vagy annál is idősebb, és az ablakok eredetiek, a legjobb megoldás szinte mindig a takarékosság, ahelyett, hogy kicserélnénk őket. Új időjárás-szabályozó szigetelést elég olcsón lehet hozzáadni, akárcsak viharokat (néha belülről, különösen a történelmi házaknál). A régi üvegezőanyag javítható, és még a korhadt elemek is kicserélhetők, vagy a fa stabilizálható epoxi vagy más szilárdítószerekkel. Újabb házakon az eredeti ablakok jó másolatai olcsón beszerezhetők.

Akár a cserét, akár a restaurálást választja, igyekezzen megtartani az eredeti kialakítást. Az a háztulajdonos, aki az eredeti többrétegű ablakokat egyszárnyúakra cseréli (mondjuk 1/ls helyett 6/6s ablakokat használ), inkább úgy változtatja meg a ház megjelenését, mint ahogyan egy ceruzarajz is átalakul, ha valaki kitörli az árnyékolás egy részét. Ez valószínűleg rossz ötlet.

AJTÓ
A tizennyolcadik században az ajtók jellemzően hatpanelesek voltak; a tizenkilencedik század elején a négypaneles ajtók lettek a szabály. Korunkban az egypaneles ajtók, az üreges furnéros ajtók és a reprodukciós ajtók gyakoriak. A lécajtókat – amelyek függőleges deszkákból készülnek, amelyeket vízszintes deszkákkal keresztbe szögezve egymáshoz erősítenek – gyakran használják másodlagos ajtóként a házakban és melléképületekben.

A sín- és pálcatáblás vagy paneles ajtók már régóta népszerűek. Ezek függőleges deszkákból (a szárakból) és vízszintes deszkákból (a sínekből) állnak, amelyek közé panelek vannak illesztve. Ezeket az ajtókat hagyományosan horony-tenon kötésekkel tartják össze, amelyeknél a nyelv alakú nyúlványok a lécek oldalába vágott üregekbe csúsznak, majd facsapokkal rögzítik őket.

Az ablakokhoz és más részletekhez hasonlóan próbálja megmenteni az eredeti ajtókat. A ház egy részén eltávolított ajtók máshol újrahasznosíthatók. Keress hasonló stílusú ajtókat az építészeti hulladékboltokban – nem kell, hogy egyformák legyenek, de ha hasonlítanak az eredetire, nem fognak oda nem illőnek tűnni.

Az eredetihez való ragaszkodás a külső ajtókra is vonatkozik. A sok év alatt elhasználódott, paneles bejárati ajtó cseréje éppen megfelelőnek tűnhet az energiatakarékosság és a ház megszépülése érdekében. Mégis sok csereajtó – néha acélból, gyakran a fémlemezbe préselt műszegélyekkel – úgy néz ki, mint a monokli építészeti megfelelője. Gondolkodjon először az eredeti ajtó helyreállításán, vagy legalábbis az eredetihez hasonló szellemiségű csereajtót találjon.

VASALAT
A legtöbb régi házon az évek során változtattak, és jellemzően a vasalat az első elemek között van, amelyeket kicseréltek. A hardverek elhasználódhatnak vagy eltörhetnek. A változó ízlés más stílusú kilincset tehet kívánatossá. A fokozott biztonság frissített zárakat igényelhet. Ennek eredményeképpen sok házban többféle hardver található.

Előfordulhat, hogy a korábbi átalakítók spóroltak a vasalatokon. Az új építkezéseknél a legtöbb kivitelező olcsó zsanérokat és zárkészleteket határoz meg – és ezek olcsónak is tűnnek, mivel a bevonat lekopik. Gyakran előfordul, hogy a vasalat minősége a ház nyilvános részeitől a magánlakásokig változik – a drága zsaluzott zárak a magas stílusú lakásokban.

Viktoriánus házban gyakran egyszerű zárakra cserélik az emeleti hálószobákban.

Tudja meg, hogy a házában milyen vasalatok vannak. Győződjön meg róla, hogy felismeri a zárak, reteszek, zsanérok, ajtókopogtatók és csengők, kampók és a többiek fejlődését. A hardvereket túl gyakran figyelmen kívül hagyják, mind a stílusötletek forrásaként, mind pedig a nyomok miatt, amelyeket arról nyújthat, hogyan változott a ház az idők során. Egy egyszerű retesz egy emeleti szekrényből inspirálhatja az új konyha szekrényeinek zárját, vagy ha eltávolítjuk egy ajtóról, felfedezhetjük alatta a festetlen fát, ami azt jelzi, hogy eredeti.

EGYÉB EREDETI ELEMEK
A ház csontváza – a fakeret, amely általában a pincében és a padláson látható – szintén adhat néhány ötletet Szilárd régi gerenda? sok régi házban feltárták már, bár gyakran úgy néznek ki, mint amilyenek, nyers szerkezeti elemek, amelyeket az építők egy pillanatig sem akartak a látogatóknak megmutatni…

A régi kőművesmunkára ugyanilyen óvatos szemmel kell tekinteni: mindig őrizd meg, amit lehet, de ne ess kísértésbe a felületek feltárásával, ha úgy gondolod, hogy a kőművesnek soha nem ez volt a szándéka. A hanyag, átlyuggatott habarcsfugák és a nyílásokba csak úgy találomra bepakolt törött tégladarabok olyan kőművesmunka jelei, amelyet el akartak takarni, esetleg vakolattal vagy más felületekkel.

Egy ház felújításához többre van szükség, mint a saját vágyak kielégítésére. A régi házak legjobb átalakítási munkái szinte kivétel nélkül magukban foglalják néhány eredeti elem megőrzését, mások helyreállítását, és annak meghatározását, hogy az új munka hogyan egészítheti ki a régit.